Digitális alkalmazások az utazás megkönnyítésére

Jelleke Vanootheg – unsplash

Megosztó a kérdés, hogy adjunk-e a gyerek kezébe mobilt, vagy tabletet. Sokan vannak negatív véleménnyel ezekről az eszközökről, de az utazás pont egy olyan élethelyzet, amikor okosan választott appokkal hasznosra is lehet fordítani a képernyő előtt töltött időt. Igyekeztünk összeszedni azokat az alkalmazásokat, amik akár a szülőknek lehetnek hasznosak az utazás kapcsán, akár a gyerekeknek jelentenek minőségi időt ahelyett, hogy bambán néznének egy mesét. Első körben nézzük, mit találtunk a gyerekeknek, a következő részben pedig végig nézzük az általunk hasznosnak tartott szülők által használható alkalmazásokat. 

Gyerekeknek szóló appok

Nyilván nem mindegy, hogy mekkora gyerekekkel utazunk, ahogyan az sem, hogy mi az érdeklődési körük. Ha otthon is használják a digitális eszközöket, akkor lehet, hogy elég egy minimális frissítést végeznünk, de ha amúgy nem szoktak ’kütyüzni’, és valahol szeretnénk is ezt fenntartani, jól át kell gondolnunk, hogy milyen alkalmazások válhatnak hasznukra és kapcsolódhatnak hasznosan az utazáshoz. Sajnos elmondható, hogy magyar nyelven igen kevés minőségi alkalmazással találkozunk például angol nyelvűekkel szemben, de vannak olyan tevékenységek, ahol a nyelv talán nem annyira fontos tényező (logikai játékok, kirakók). 

Da Vinci Kids

Az egyik legjobb magyar nyelven is elérhető applikáció, ami egyszerre érdekes, tartalmas és igen informatív. A leírás alapján : „A gyermek saját tempójában tanulhat, és fedezheti fel a szórakoztató ismeretterjesztő anyagokat. A Holdra szállástól kezdve az ókori világ csodáin, a matematika és a felfedezések kisfilmes feldolgozásaink keresztül könnyen és játékosan szerezhet új ismereteket, és indulhat el a virtuális térben a világ felfedezésére.” Ajánlott kor 4+. 

Kirakók

A három évesemet szerencsére még nem foglalkoztatja a digitális világ, de volt, hogy amikor az orvosnál vártunk 3 órát, az akkor 2,5 éves bátyja végig egy kirakós applikációval szórakoztatta magát. Utána több féle témájú kirakó került a telefonra, tabletre, előszeretettel játszottak velük, akár még 7 évesen is. Ezen a területen a választék igen bőséges, nagyjából bármilyen érdeklődési körnek találunk megfelelő kirakót, legyen szó állatokról, járművekről, ételekről vagy akár dínókról. 

Bamba Airport

Csak megtévesztés, hogy elsőre kicsit magyarnak tűnik a dolog, hisz bambulásról szó sincs. Leginkább repülős utazáshoz ajánljuk, hiszen a repterek érdekes világát bemutató játék, ahol a gyerekek döntenek mindenről. Ugyan angol nyelvű alkalmazás, akár a szülők is segíthetnek az elején, de a gyerekek is remekül feltalálják magukat. Már utazás előtt érdemes lehet letölteni, hisz ha először repül a gyerek, közelebb kerülhet ehhez a varázslatos világhoz és mire elérkezik a várva-várt utazás, már ismerősen mozog majd az új közegben. Korosztály szerint 3-8 éveseknek ajánlják.

The Very Hungry Caterpillar & Friends – First Words

A nyelvi akadályok a The Very Hungry Caterpillar & Friends – First Words alkalmazásban sem fognak jelentkezni, hisz 1-5 éves gyerekeknek szól, akár anyanyelvieknek a beszéd tanulására, akár külföldi gyerekeknek az angollal való ismerkedésre. Egy képeskönyvhöz hasonlítanám, amit egész kicsi gyerekeknek is mutogathatunk, és akár magyarul is taníthatjuk azokat a szavakat, amik a programban angolul vannak, de ki is használhatjuk a nyelvtanulás ilyen formáját, amikor egész kicsi korban szavakat csepegtetve ismertetjük őket az idegen nyelvvel.

ZsebManó

Azon alkalmazások egyike, amit mi is minőséginek tartunk, azzal együtt, hogy teljesen magyar. Kimondottan arra lett kitalálva, hogy a várakozás nehéz perceit könnyítse meg a gyerekeknek. Négy esetben tudjuk igénybe venni az unaloműzést. Amennyiben bent várakozunk, illetve amennyiben kint, hogyha gyalogolunk, vagy ha tömegközlekedünk. Az első, bevezető mesét bárki ingyen letöltheti, amennyiben regisztrálunk, további tartalmakra leszünk jogosultak, de ezek is térítésmentesek. A program ötletgazdái kihangsúlyozzák, hogy nem köti a képernyőhöz a gyerekeket.

Útramanó

Ezt az alkalmazást ugyanaz a csapat készítette, mint az előbb bemutatott ZsebManót. Kimondottan magyar autópályákra lett kitalálva az egész, amiben a szülők együtt szórakozhatnak a gyerekekkel utazás közben. GPS alapú alkalmazás, amely érzékeli, hogy éppen hol jártok, és előre felvett hanganyagot játszik le az adott helyről. A gyerekek ennek segítségével az őket körülvevő tájat fogják figyelni és izgatottan várják, hogy mikor szólalnak meg újra a manók és osztanak meg velük valami újat, amit ők épp a saját szemükkel látnak.

Youtube kids

Sajnos valamilyen oknál fogva ezt az alkalmazást nálunk már nem lehet letölteni. Régebben még volt rá mód, és nagyon jól működött, kizárólag gyerek tartalmakat engedett, semmi olyat, ami nem gyereknek való. Vannak azonban hozzá hasonló, gyerekekre optimalizált videómegosztó alkalmazások. Ilyen például a Kids Safe YT Kids Youtube TV, ami amúgy nagyon hasonlít az eredeti youtube kids-re. Ha nem szeretnénk, hogy a gyerekünk akár véletlenül olyan tartalmakra akadjon, amik nem neki valók, akkor egy ilyen alkalmazás segítségünkre lehet. 

BookR Kids

Igazából hívhatjuk virtuális gyerekkönyvtárnak is. Többszáz mese található meg benne a klasszikusoktól kezdve egészen a modern mesékig. Online és offline módban is használható, így akár előre le tudunk tölteni magunknak olyan meséket, amikre tudjuk, hogy szeretnénk majd időt fordítani. Olvasni tudó gyerekeknek, vagy azoknak a szülőknek ajánlom, akik készek olvasni a gyerekeknek utazás közben.

Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Autós utazás során is igaz lehet, bár a család talán jobban tolerál, de ha tömegközlekedünk, repülünk, kompozunk, egyszóval sok ember között utazunk, nem baj, ha nem mindenki azt kénytelen hallgatni, amit éppen a mi gyerekünk csinál. Egy fülhallgató hasznos kiegészítő lehet mindenki nyugalma érdekében. 

A listát itt is reggelig sorolhatnánk, de én azt javasolom, hogy célszerűbb még utazás előtt a gyerekekkel együtt leülni és közösen kiválasztani, átbeszélni, mivel szeretnének majd játszani. Érdemes lehet a szabályokat előre lefektetni. Például, hogy hány alkalmazást tölthetünk le, vagy hogy az utazás mely részein használhatja majd őket. Igyekezzünk őket kiszakítani a digitális világból az utazás azon részein, ahol sok látnivaló van, vagy lehet mást is csinálni. Használjuk bölcsen ezeket az eszközöket. Nem azért visszük el őket, hogy helyettünk vigyázzanak a gyerekeinkre, hanem hogy az utazással járó sok várakozást, vagy unalmas perceket megkönnyítsék. Gyűjtsünk sok emléket közösen, beszélgessünk sokat velük és éljük meg együtt a nyaralás élményeit. 

Tetszett a cikk?

Share on facebook
Oszd meg Facebookon
Share on email
Küldd tovább emailben

Írd meg véleményed

Bérelni menő!

Yoyo repülőgépre felvihető babakocsi bérlés

Tengerparti és balatoni nyaralások nélkülözhetetlen eszköze a strandkocsi!

Tavasztól-őszig a bringások kedvence a kerékpár utánfutó!

Iratkozz fel, hogy értesülj legújabb bérelhető termékeinkről!

Kapcsolat

  • +3620 380 9926
  • szia@babaguz.hu
  • 1052 Budapest Károly körút 16. földszint
  • Székhely: 2600 Vác, Damjanich u. 53. 10103056-04666000-01004001

Kövess minket

© All rights reserved