Menu
No products in the cart.

Mit játsszunk a repülőn

Miután családos leszel, a legkritikusabb tényező az utazásban a repülés lehet. Megpróbáltunk összegyűjteni néhány ötletet és pár játékot, hogy szó szerint elrepüljön számotokra ez az idő. Találtok majd letölthető anyagokat, amiket lementhettek, illetve olyan játékleírásokat, amik segíthetnek könnyebben eltölteni az időt.

Vegyük sorra a különböző korcsoportokat

0-6 hónap

Ez az a kor, amikor a legkevesebbet kell tenned a gyermek szórakoztatása érdekében. Valószínű ilyenkor még sokat alszik majd. Esélyes, hogy pelenkát kell majd cserélned és meg kell etetned, de ezeken túl már attól boldog, ha a közeledben lehet. Mindig felállhatsz és tehetsz egy kis sétát a sorok között, de valószínű átalussza majd az idő egy részét. Erre a korcsoportra leginkább azt javasoljuk, hogy magadra gondolj és vigyél valamit, amivel kényelmesebbé teheted, ha az alvó gyermeket ülő helyzetben kell tartanod hosszabb ideig, mivel egy idő után igen kényelmetlenné válhat. Erre az esetre létezik több megoldás is. Amiket mi hasznosnak találunk, az a flyebaby, amivel a karotokat tudjátok tehermentesíteni, illetve a jetkids, ami egy bőröndnek álcázott sokrétű gyerekágy a repüléshez (Figyelj rá, hogy ehhez külön jegyre lesz szüksége a kicsinek is). Légy felkészült!

6-12 hónap

A bébid már elkezdte a felfedezéseket, de valószínű még megmarad majd az öledben. A repülőn található dolgokkal is le tudod kötni egy időre. Valószínű érdekelni fogja a lehajtható tálca, megnézegethetitek a magazinok színes képeit, de a biztonsági öv csatja, vagy a karfán található gomb is nyújthat pár perc szórakozást. Vigyél elegendő játékot, amit tud rágni, hisz valószínű épp valamelyik foga bújik, de a rágcsálnivalók is jó ötlet az idő múlatására. A többi utas is lehet, hogy boldogan játszik majd vele kukucsot, vagy mást, így reménykedj jófej utastársakban. 🙂 Énekelhetsz is neki, mondhatsz versikéket vagy bébi könyvekből mesélhetsz történeteket. Ha elunná magát az összes már említett dologgal, mindig felállhattok és tehettek egy kis sétát.

12-18 hónap

Ez talán a legnehezebb korosztály a repüléshez. Már totyognak, szabadságra vágynak, folyamatosan felfedeznének, sétálnának vagy szaladnának, de még nem igazán meggyőzhetőek észérvekkel. A legtalálóbb tanácsunk az ilyen korú gyerekkel repülésre, hogy próbáljatok túlélni. 🙂 Bármi működhet, amit a 6-12 hós korosztályra mondtunk, de talán már tudtok otthonról olyan játékokat is vinni, amikről tudjátok, hogy leköti őket egy időre.

2 év vagy idősebb

Itt már igazán ki tudod venni a részed a szórakoztatásból. Tudtok különböző játékokat játszani és mókázhattok rengeteget. Nem szeretnénk részletekbe bocsátkozni a különböző appokat és filmeket illetően, de természetesen ezek mind szórakozási lehetőséget nyújtanak. Letölthettek akár gyerekfilmeket az ipad-re vagy a tabletre mielőtt utaznátok, de ez esetben ne felejtkezzetek meg a fülhallgatóról, hogy ne zavarjátok a többi utast. Az utazást megkönnyítő alkalmazásokról már írtunk nektek egy külön blogbejegyzést, ott bővebben olvashattok a hasznos alkalmazásokról.

Két kategóriát szeretnék érinteni. Az egyik olyan hasznos és élvezetes játékok, amiket megvásárolhatsz és magaddal vihetsz, de ezek közül csak egy párat fogok említeni, hiszen hamarosan vlogolni fogunk a témában egy szakértő bevonásával, aki konkrét játékokat fog javasolni. A másik kategóriába pedig azokat a játékokat tettük, amiket ingyenesen tudtok élvezni. Némelyikre kell előre készülni, de vannak közte olyanok is, amiket spontán csak játszani kell.

Játékok, amiket vásárolni tudtok az utazáshoz

Doble egy olyan díjnyertes játék, ami a vizuális észlelésre épít és az egész család élvezni fogja. Öt különböző játékszabály alapján órákra leköthettek 2-8 játékost. Masszív utazó méretű fémdobozban árulják. A koncentrálást, vizuális észlelési készséget, beszéd, illetve nyelvi készséget és a finommotorikát fejleszti. 7 éves korosztálytól ajánlják, de mi úgy tapasztaltuk, hogy már 4 éves kortól igen élvezetes a játék.  

Story cubes Rory’s Story Cubes egy zsebméretű történet generáló játék, ami minden korosztály számára több órányi kreatív játékot biztosít. Különböző kockák minden egyes oldalán eltérő képek vannak, ezekből kell összeállítanunk egy történetet. Fiatalabb játékosokkal beszélhetünk csak egy kockáról, vagy megkereshetik azt a képet, amit körülírunk, stb. A lehetőségek száma végtelen. Eredetileg is utazó méret.

Mágneses játékok. Ha belegondolunk, hogy mekkora a repülőn a lehajtható tálca, illetve az összes mozgásteret figyelembe vesszük, vagy a tényt, hogy néha félre kell tennünk a játékot, ha valakinek fel kell állnia, a mágneses játékok remek megoldást nyújtanak, hiszen nem kell aggódnunk amiatt, hogy elvesznek az apró alkatrészek. Végtelen számú klasszikus társasjátékot készítettek el utazó formában, vagy mágneses verzióban, tehát nézz szét, lehet hogy a kedvenc játékotokat is megtalálod mágneses kiadásban, így igen élvezetes játékban lehet részetek.

Színezők és matricás füzetek. Nem fogok konkrét könyvet ajánlani, hiszen nagy mértékben függ a korosztálytól illetve a gyerek nemétől, de lehet, hogy ez olyan ötlet, ami épp nem jutott eszedbe, de igen hosszan stresszmentes időt biztosít. Ne felejtsétek el előre beszerezni őket, és vigyetek hozzájuk ceruzákat, vagy zsírkrétákat. Mindkét fajta nagyon jó szórakozási forma. Csak arra figyeljetek, hogy hova kerülnek azok a matricák. 😉

Memória játékok. Olyan játékok, amikkel általában hosszú időt tudtok tölteni, mert a gyerekek szeretik a kihívást. A klasszikus memóriajátékot leterített kártyákkal játsszák, de természetesen a repülőn vagy utazás közben ez elég elképzelhetetlen. Ebből is kereshetünk mágneses, vagy utazós verziót, hogy a játék ne forduljon káoszba, és ne kelljen a padlón keresgélni a kártyákat.

Ahogy már említettem, még sok megvásárolható utazós játékról fogunk beszélni, így legyetek résen és kövessétek a vlogot a témában!

Akkor térjünk át azokra a játékokra, amiket nem szükséges megvásárolnotok, de tudjátok repülés közben játszani. Némelyikhez szükség van előzetes felkészülésre, de néhány még azt sem igényeli. Válasszátok ki azt, amelyik szerintetek nektek működne!

Ingyenes játékok, amiket repülés közben játszhattok

Twister az ujjaiddal. Mindenki ismeri a twister és szerintem mindannyian tudjuk, mennyire jó játszani. Ez egy olyan változat, amihez nincs szükséged az egész testedre, az ujjaid is megteszik. Találtam egy nagyszerű oldalt, ami lépésről lépésre bemutatja, hogy készítheted el. Egész biztosan jól fogjátok magatokat érezni. Nézzétek meg, hogyan tudjátok elkészíteni, itt.

Kicsi szememmel látok. Egy igen régi játékról beszélünk. Körülírtok egy tárgyat, amire gondoltok. A leírásotokból kell a gyereknek rájönnie, hogy mire gondoltatok. Akár a reptéren, akár a repülőn izgalmasnál izgalmasabb dolgokat találhattok. Korosztálynak megfelelően tudjátok variálni a nehézségi fokot. Kisebbeknek több és egyértelműbb infót adhattok, nagyobbaknak kevesebb és absztraktabb megfogalmazás is elég lehet.

Hangoskönyvek. Ha nem akartok vásárolni hangoskönyvet, rengeteg oldalt találtok, ahol sok ingyenesen letölthető hangoskönyv található, bár ez jellemzően angol nyelvű kiadásokra vonatkozik. Másik megoldás lehet, hogy youtube videókat kerestek (beírjátok, hogy hangoskönyv), amit aztán könnyen mp3-ba konvertáltok, és kész is. Csak ne felejtsétek otthon a fülhallgatót, hogy ne zavarjátok a többi utast.

Találós kérdések. Nagyszerűen támogatják meg a gyermek kritikus gondolkodását. A gyerekek kimondottan szeretik ezeket az agytekerő játékokat. Nem csak jó szórakozást nyújtanak, de kimondottan jók tanulmányi célból is. Találtam egy nagyon jópofa gyűjteményt, amit alapul vehettek, itt ráérezhettek az ízére, de előálhattok sajátokkal is, és testre szabhatjátok őket a gyerek igényeinek megfelelően.

Jégkocka olvasztó verseny. Ezt a játékot, ahogy a neve is sugallja, jégkockával játsszuk. Amikor a légikísérők italokat szolgálnak fel, kérjetek párat egy műanyag pohárban, és készen is álltok. A játék annyiból áll, hogy mindketten a szátokba vesztek egy jégkockát. Nem lehet szétrágni, csak a szátokban tartani. Akié hamarabb elolvad, az a győztes. Ha azt halljtátok, hogy a másik rágja, kiesett. Ennyire egyszerű, mégis nagyon jó móka.  

Szabad vagy foglalt. Kis fogadásokat köthettek, hogy melyik mellékhelyiség szabadul fel hamarabb. A győztes az, aki helyesen tippelt. Öt vagy tíz körös fordulókat játszhattok, amivel ugyan csak pár perc telik el, de pont ez az, hogy eltelik vele pár perc! J

Mi fölött repülünk. Ez egy olyan játék, amire előre fel kell készülni. Kinyotathattok térképeket és csinálhattok belőle egy szórakoztató, mégis tudományos játékot, de nektek is kell egy kis kutatást végeznetek a repülő repülési útvonalát illetően, hogy tudjátok, mire készüljetek fel. Beszélhettek a különböző országokról is, de akár a domborzatot is kitárgyalhatjátok. 

Papír dobálós. A nevéből is tippelhettek a játékra. Pontosan arról szól, amire gondoltok. Fogtok néhány papírzsebkendőt, apró galacsinokat csináltok belőle, és megpróbáltok egy műanyag poharat célba venni. Akár a légikísérőktől kérhettek egyet, vagy lehet, hogy már van is előttetek használt darab. A nyertes, aki a legtöbbel betalál. Akár több fordulót is tarthattok.

Étel játék. Van sokféle rágcsálnivaló mindenféle formában. Olyanok, amik betűket formáznak, de akár olyanok is, amik állatokat. Azokkal a gyerekekkel, akik már tudnak, vagy épp tanulnak olvasni, míg azokkal a gyerekekkel, akik még nem ismerik a betűket, tudtok  állatkertet építeni, vagy csak játszani az állatokkal.

Kő, papír, olló. A jó öreg játék, amit mindenki ismer és valószínű játszott is. A gyerekek még most is élvezik, így egy próbát megér.

Ország-város. Jó ötlet lehet kinyomtatni egy táblázatot és az útlevelekhez csomagolni, hogy kéznél legyen, de bármikor tudtok is készíteni egyet, akár egy papírszalvétára is, ha épp nincs mire írni. Idősebb gyerekekkel ideális, de fiatalabb gyerekekkel egy egyszerűbb változatot is játszhattok. Mondjuk nem írjátok le a dolgokat és csak gyümölcsöket, zöldségeket és állatokat vesztek bele. Ha felkészültek szeretnétek lenni, és nyomtatni egyet előre, akkor megtehetitek ezt a mi saját verziónkkal, amibe a szabályokat is leírtuk emlékeztetőül. Egy kicsit megspékeltük a játékot és kimondottan utazással kapcsolatosra készítettük el. Az 5/6 éves kortól ajánlott változat itt található, a fiatalabb gyerekeknek való pedig itt.

Tetszett a cikk?

Share on facebook
Oszd meg Facebookon
Share on email
Küldd tovább emailben

Írd meg véleményed

Bérelni menő!

Yoyo repülőgépre felvihető babakocsi bérlés

Tengerparti és balatoni nyaralások nélkülözhetetlen eszköze a strandkocsi!

Tavasztól-őszig a bringások kedvence a kerékpár utánfutó!

Iratkozz fel, hogy értesülj legújabb bérelhető termékeinkről!

Kapcsolat

  • Sum Balance Kft
  • +3620 380 9926
  • hello@lottirose.com
  • 2600 Vác, Damjanich u. 53.
  • 10103056-04666000-01004001

Kövess minket

© All rights reserved